A Kossuth Klub sokat hallott, patinás falai közt tavaszias hagymaszag terjeng. A szomszéd teremben az előző rendezvény csonthalmaira bukkannak a Határeset, elfogadom című beszélgetésre gyűlők. Üres borospoharak, felfalt sütemények morzsái árulkodnak a koradélutáni vendégseregről. Feltűnik a feltételezhető tettes is, egy félig üres tál körözött. Az ablak tárva ugyan, de a könnyfakasztó tavaszi párlat beveszi magát a légbe. Az est főszereplőit azonban nem kell féltenünk. Gázmaszk és úszószemüveg nélkül, kommandósokat megszégyenítő bátorsággal lépik át a szomszéd terem határát, ahonnan Szegő János moderátor ásványvizet ment, Csobánka Zsuzsa pedig poharakat szerez. A székek ovális alakba rendezve, laza, bensőséges terápiahangulat. Zeneterápia, ha úgy tetszik. Az ablakba tett erősítőből finom jazzfutamok gomolyognak. A beszélgetésre készülők az utolsó simításokat végzik laptopjukon, ujjuk zenére klampíroz a billentyűzeten. Nyolckezes, kvartett-improvizáció készül. A színpadnak kinevezett süppedős, kádárzöld fotelekben Csobánka Zsuzsa, Bajtai András, Nemes Z. Márió, vezényel: Szegő János.
„Az élet beállta 18:32” – állapítja meg Szegő doktor, és útjára bocsátja az épp megszülető beszélgetést. Csobánka Zsuzsáról nem tudjuk ugyan meg, hogy szintén késődélutáni lány-e, mindenesetre ő is szülinapos. A klasszikus Halász Judit-dal kántálásától viszont ezúttal eltekint. Az első körkérdés arra vonatkozik, hogy szoktak-e az itt helyet foglaló fiatal költők, költőkként bemutatkozni, vagy inkább nem játsszák ki ezt a kártyát, takargatják soraikat? Elvégre – fordul meg a fejemben – Superman is Clark Kentként nyújt kezet. Bajtai azt válaszolja, hogy ha csajozásról van szó, akkor mindenképpen költő, egyéb esetben viszont óvatosan hangoztatja csak szépíróságát, az ahhoz hozzáragadó túlérzékenység-konnotáció okán. Nemes Z. szerint érdekes módon az író-titulushoz nem társul a költőnek élből kijáró féloldalas szent-debilség, így aztán – véli – írónak lenni biztosabb alibi. Márió jobban szeret a kritikus maszk mögé bújni, ami egy fokkal talán jobb csel. Csobánka Zsuzsa azt mondja, nem tudja pontosan, mikortól költő valaki, hiszen nyomtatásban, afféle ragadványnévként már az első folyóirat-megjelenéstől fogva kijár a költőség. Nemes Z. is bizonytalan, abban mindenesetre mindahányan megegyeznek, hogy az első kötet, az első könyv fontos helyfoglalást jelent.
Remekül rezonálnak a beszélgetők, érzik a ritmust, továbbírják egymás gondolat-futamait. Kétség sem fér hozzá, jól szólnak együtt az azonos pályaszakaszban, közel azonos életkorban lévő alkotók. A hagymaszag tisztul, meg is feledkezünk róla. A költő-lét sajnos nem egy konstans állapot – így Bajtai András diagnózisa – hiszen minden vers elkészülte után ott a kétség, hogy vajon készülhet-e még egy hasonló színvonalú, vagy jobb netán. A kedvenc vers is változik minduntalan, ám azért általában a legfrissebb egyben a legtetszetősebb is – egyeznek meg a tárgyaló felek.
Az est szándéka szerint költészet és zene össze-szelídítését is szolgálja, a résztvevők ezért számukra kedves, fontos slágereket is hoztak magukkal. Csobánka Zsuzsa a közeljövőben megjelenő regényéhez kapcsolódóan egy Marlene Dietrich-dalt, Bajtai András egy melankolikus-romantikus Chet Baker-opuszt, a My Funny Valentine-t, Nemes Z. Márió pedig egy sajátos filmzene-feldolgozást választott. Utóbbi dobpergős, kisbabasírós Hollywood-metál alatt Szegő szolidan léggitárt ragad. Eközben érdekes munkaverseny alakul ki az emeleten próbáló big banddel, akiket a szóval tartó hallgattat el. A dallamos este felolvasással zárul. Ikszeltünk a körözöttes-szagmintával, a költészet viszont jólesően legyőzött minket.
• 2011.04.16. 08:21
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.