Irodalmi promenád - Barangolás az Európai Irodalom Éjszakáján

Az Európai Irodalom Éjszakája rendezvény ötlete először öt évvel ezelőtt született meg Prágában. Ekkor merült fel ugyanis, hogy játékos módon ismertessék meg a cseh színészek a nagyközönséggel más országbeli írók műveit. Többek között ezt is megtudtam az esemény magyarországi megnyitóján Michal Cerny-től a Cseh Centrum igazgatójának bevezető beszédéből, amelyet az Európa Pontban tartottak este hét órai kezdettel. A hangulat egyébként meglepően vidám volt, legalább ötvenen gyűltek össze az üvegfalakkal borított épületben, ahol néhányaknak már csak a lépcsőn maradt hely. Ki hinné, hogy az irodalom is lehet ilyen kelendő? Persze nem mindegy a tálalás.


Fotó: Kulcsár Dávid
 

Tizenöt európai író műve, tizenöt budapesti helyszínen egyetlen éjszaka alatt?! –Lehetetlenség minden helyszínre ellátogatni. Kár, hogy nem hoztam el a piros biciklimet… Mielőtt elindulok a nagy felfedezőútra, kénytelen vagyok szelektálni. No, de mi alapján? Az előadóművészek, az írók, a helyszínek vagy az időtakarékosság legyen a döntő?! Győz a spontaneitás! És az, hogy semmi nem kötelező! A száraz és unalmas kultúracsepegtetés helyett alternatív, szabad, játékos hangnemben lehet ismerkedni az irodalommal. Hozzá kell szokni.
 
Elsőként, Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok c. művéből hallgathattunk meg részleteket az Európa Pontban, az író nem sokkal előttem foglalt helyet. A felolvasás, amely majdnem beillett egy stúdiószínpadi előadásnak, ugyan nem anyanyelvén szólalt meg, mégis lehetőséget teremtett arra, hogy megfigyelje, milyen reakciókat vált ki saját műve a közönségből. A komcsi nyanyát felelevenítő Csoma Judit mellett, a pozitív fogadtatás, a siker magának a szövegnek is köszönhető volt, amely számos ponton összetalálkozott térségünkkel. Egyes mondatok olyanok voltak, mintha egyenesen vidéki szomszédasszonyomat hallgattam volna. 
 
Fotó: Kulcsár Dávid
 
A következő állomás a Gül baba türbéje volt, ahova pár perc késéssel érkeztem és ez a kis időeltolódás éppen elég volt ahhoz, hogy lemaradjak a finn író: Risto Isomaki felolvasóestjének kezdetéről. A szabad ég alatt az összejövetel itt még hangulatosabb volt a két holddal (az egyik az igazi, a másik a mecset tetején elhelyezkedő) és a pislákoló piros lámpafénnyel, amely jól illett a sci-fi világhoz, de nem segített megvilágítani az elsötétülő sorokat sem nekem, sem Kovács Lehelnek, aki legközelebb biztos felszerelkezik egy zseblámpával. Váradi Gábor halk hangeffektjei és háttérbeli citerázása (ha jól láttam) viszont sokat hozzáadtak a regény sejtelmességéhez. Egy-két fénykép a sötétben, aztán lelkesen továbbhaladtam a Markó utcabeli, csodálatos lakásétterembe, ahova azért is örültem, hogy eljutok, mert régóta kíváncsi voltam rá, hogyan néz ki a lakás.
 
 
A programfüzetben ez olvasható róla: „Testet bizsergető, lelket melengető barangolást ígér a gasztronómai ízvilágok között, fülbemászó zenétől kísérve, elmerülve a budai panorámában, a Csodavacsora lakásétteremben.” Hangzatos sorok, persze a valóság ez esetben is sokkal prózaibb volt. A legfelső emeletre például biztos, hogy nem gyalog kellett volna felmenni, de mivel senki nem használta a liftet arra a téves következtetésre jutottam, hogy bizonyára elromlott. A panorámát is meg lehetett csodálni, de a korlátra ugyancsak kockázatos volt rátámaszkodni így a Dunára néző kilátás helyett végig arra koncentráltam, nehogy gyors vége legyen a kulturálódásnak. Szilágyi Kata felolvasásának líraiságát növelte ugyan a hegedűszó, de elég lett volna, ha csak az elején szól a hangszer azután elhalkul. A vacsora viszont tényleg pompás volt és pont akkor szolgálták fel, amikor a regény szereplői is elkezdtek enni. Csak egy kis kóstoló jutott belőle, de a pástétom és az egyéb számomra fel nem ismerhető – talán mustármaggal – megszórt falatok tényleg ínycsiklandóak voltak. Olyannyira, hogy innentől kezdve teljesen elvesztettem A Párduc lírai fonalát és inkább a Dunán lassan elvonuló, világító fényekkel teli hajókat figyeltem az ablakból. 
 
 
Ránéztem az órámra, már majdnem negyed tizenegy volt. Hogy elment az idő és még, csak négy helyszínen voltam?! Gyorsan benéztem a Művészbe, de a Lorcát kísérő spanyol gitárdallamokhoz a végtelennek tűnő hegedűszóló után már nem nagyon volt kedvem. Így gyorsan a Képző felé vettem az irányt, hogy még gyors képet kapjak a kortárs észt irodalomról.
 
Fotó: Kulcsár Dávid
 
Itt a meglepetés a bemutatott író: Andrus Kivirahk maga volt, akivel személyesen találkozhattam és az író könyve volt, amiből mindenkinek adtak egy példányt. A szervezők figyelmeztettek, hogy az író a folyosón ül egy padon. Igaz, eléggé hangulatember, de itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy dedikáltassam vele Breviárium c. könyvét. Voltak, akik megkockáztatták! Én bementem az előadóterembe és Andrássy Máté érzékletes előadásában meghallgattam a csavarhúzó és a porszívócső feltámadásának meséjét, amely szürreális egyben nagyon is humoros záróakkordnak bizonyult.
 
Tizenegyet ütött az óra, de nem bántam meg, hogy itt ért véget az éjszaka, bár a látogatott helyek számát nézve, nagyon is rosszul teljesítettem a túrán. Az emberi befogadóképességnek is vannak határai!
 
Sicratman a Loffice-ban, mint megalázott pizzafutár:

 

Vasárnap a Margón

15 óra, Godot -  Milyen Margó teste? - Írói dumaszínház (RSVP)
17 óra, PIM - Rájátszás - Dalköltők és költődalnokok estje (RSVP)
19 óra, Műcsarnok - Duna-legendárium (RSVP)

Szerző: Hesse • Címkék: lorca lampedusa andrius kivirahk európai irodalom éjszakája • 2011.04.17. 11:00

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://margofeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr812833218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.