Szerző: Wostry Ferenc

A Roham egy kellemes vasméh (a gyerekszülő fajta, nem a beporzós) és amint belépsz, védelmezően körülölel – épp mint mindegyik budapesti romkocsma, kissé az elhunyt Kultiplexet kopizza, persze utóbbihoz képest – mint mindegyik budapesti romkocsma – túlságosan ki van glancolva. Balra a szimpatikus, kopasz-szakállas csapos, a rendezetlen sorokba pászintott székeken érdeklődők tucatjai: a Margó Fesztivál keretében megrendezett Képregényestre jöttek.

Az előadó most éppen Varró Attila of ELTE, és ahogyan azt tőle már megszokhatta az ember az évek során, száján szó szerint zúdul az infó kifelé, tudásözönének mennyisége lenyűgöző, előadásának villámgyors stílusa egy idő után kellemesen zsongító. Csajjal egyetemben befészkelem magam a terem hátsó részében található egyetlen boxba, és hagyom, hogy Varró a pulpitusról zúduló képregényes-filmes-popkulturális konnotáció-kavalkádja belekapaszkodjon az agykérgembe, és ennél fogva engem is gyengéd észtáncba vigyen. Kellemes. Érkeznek egyre az emberek, köztük Dragomán György, akivel kettesben kell levezetnem a nemsokára kezdődő Képregénycsatát. A verseny szabályai jobbára tisztázatlanok, de éppen ez adja a rendezvény elvárhatóan magyaros báját.

Mikor ránk kerül a sor, a négy versenyző már ott ül egy hosszú asztal mellett: Csordás Dániel, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán és Tálosi András egy emberként feni a ceruzáját, no pun intended. Dragomán felolvas 10 percnyi szöveget új novellájából, a fiúknak pedig másik 10 perc alatt kell a hallottak alapján valamit a papírra szűlniük. A díj az április végi Képregényfesztivál döntőjébe való bejutás.

A versenyzők már a felolvasás alatt rajzolni kezdenek – nem szabályellenes, és még ha az is lenne, semmi kedve senkinek hülye szabályokkal a kreativitást visszafogni. Szó szerinti gyönyörűség nézni, ahogy az interpretációk megszületnek, ahogy a tehetség a papírra fröccsen. Közben felhívom a közönség soraiból Bayer Antalt, aki a magyar képregényes életet talán egyetlen emberként képes átlátni – és akivel a magyar képregény fejlődésének vonatkozásában rengeteg mindenben nem értünk egyet, de elhivatottsága, lelkesedése abszolút vitathatatlan – hogy szóljon pár szót a művészeti ág hazai helyzetéről. Mert a képregény létjogosultsággal és remekművekkel rendelkező művészeti ág, állítson is akármit Bölcs István.

A Bayer által felvázolt jelenlegi szitu enyhén szólva hervasztó, és mégis, valahogy hiányzott szavaiból a magyartarka kétségbeesés, igazolva, hogy ha művészetről van szó, nem minden a pénz, nem minden az anyagiak, és a kreatív akarat elél, megél még ott is, ahol a gazdasági kátyúnak köszönhetően csökken az érdeklődés és a bevételek bizonyíthatóan nem teszik rentábilissá, hogy az alkotók velejükkel rajzolják meg egy nálunk még mindig csak az utat kereső kifejezési forma haladási irányát

Dragomán Gyuri újabb részletet olvasott fel remek írásából, és a fiatal grafikusok megint csak nekigyűrkőztek annak, hogy a semmiből percek alatt kerek történetet rittyentsenek papírra, és miután mi, beszélő fejek végre egyfajta konszenzusra jutottunk a képregény magyarországi jövőjét illetően (meggazdagodni ebből végképp senki nem fog, de csinálni KELL), leteszik kezükből a rajztollat és a közönség győztest választ Csordás Dániel személyében. Így persze már a rajzolók is hozzá tudnak szólni a vitatémához, és az ő elhivatottságuk csak még inkább megerősíti a képregénykreálás zsigeri szükségességét.

Szerző: verespalne • Címkék: képregény roham dragomán györgy bayer antal wostry ferenc • 2011.04.17. 12:53